Írország, Dublin

Szeptember harmadikán indultunk egy Ryanair járattal Birmingham-ből Dublinba. Napközben, mint minden pénteken, dolgoztam, aztán 4 óra körül elindultam Lilláért Banbury-be, mivel ez volt a legésszerűbb találkozási pont kettőnk között. Kocsival mentünk a reptérre, vagyis az air carpark-hoz, ahol ledobtuk a kis cliomat, majd transzferrel jutottunk ki a repülőtérre. Kényelmes és megengedhető ilyen őrzött parkolókban hagyni az autót. Egyébként a foglalásba a reptéri transzfer is beletartozik, ami 20-25 percenként jár.

Minden simán ment, időben elértünk mindenhova. A becsekkolásnál sem vártunk sokáig, mivel csupán fejenként egy kézipoggyásszal rendelkeztünk. Hamar felkerültünk a gépre is, és mindössze 40 perc alatt az Ír-tenger másik oldalán találtuk magunkat. Életem legrövidebb légi utazását tudhatom a hátam mögött, és talán a Lilla nevében is beszélhetek. :-)

Landolás után szinte percek alatt a terminálon kívül találtuk magunkat, ahol Evelint, a Dublinba élő barátnőmet kerestük. Egy amolyan drop-off/pick-up point-nál várakoztunk. Kocsik jöttek-mentek, és ahogy megláttam egy magyar rendszámú Volkswagen-t, tudtam, hogy Evelinék azok. :-)

Mivel este 10 körül járt már az idő, nem mentünk sehova, csak hozzájuk. Mindannyian elég fáradtak voltunk, de persze beszélgetni azért volt időnk és kedvünk is. Ezer éve nem találkoztam Evivel egyébként, még a középsuliból ismerjük egymást. Mind a ketten rengeteg változáson mentünk keresztül. A vicces egyébként az, hogy csak ismertük egymást, de barátok igazán sosem voltunk. Mármint nem jártunk egymáshoz, vagy osztottunk meg titkokat, csupán beszélő viszony volt közöttünk. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd külföldön találkozunk újra. :-) Ez is csak azt bizonyítja, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan.

Egy emeletes tömbház tetőtéri lakásában laktak, szép és tágas belterű szállás. Egy másik párral együtt éltek, akikkel hát nem igazán jöttek ki, vagyis csak a pár nőnemű tagjával. Amit egyébként meg is értek, mivel a lány abszolút unszimpatikus volt. Alig akart köszönni, került minket és a többi. Továbbá még egy konfliktust is okozott, bár ez magánügy, szóval nem firtatnám. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat.

A pénteki megérkezés után, fáradtan ébredtünk szombaton. Az idő jól kifogott rajtunk. Hideg, esős és szeles volt. Így a sok betervezett kültéri program helyett beiktattunk egy laza beltérit. Elmentünk shoppingolni, vagy legalább is a bevásároló központon belül barangolva ütöttük el az időt. Egyébként számomra az volt ennek a hétvégének a lényege, hogy kicsit kikapcsolódjak és beszélgessek magyar csajokkal, persze ezentúl kirándulásokat is szerveztünk, de ez volt a fő motiváció számomra. Szóval a szombati nap lightosra sikerült. Írországban is van egy az angol 99p-hez hasonló bolt, ahol minden 99 penny-be kerül. A pénznem ott euró, szóval 99 cent. A jól ismert Primark-hoz hasonló ruházati üzletet is találtunk, ami Írbe Penneys néven fut. Szinte ugyanazt a kollekciót képzeljétek el, megközelítőleg ugyan az a stílus, kisebb eltérésekkel. Időközben betévedtünk a Debenhams-be ha jól emlékszem, ahol a "kalap" részlegre tévedtünk. Itt Angliában nagy divatja van ezeknek a tollal, virággal vagy a képzelet szab határt mivel díszített kalapoknak, fejpántoknak. Eleinte nevetségesnek találtam őket, sőt mi több nem is tetszettek, de mostanra egész a szívemhez nőttek, olyannyira, hogy tervezem veszek egy hasonló hajpántot bulizásra. Tovább haladva, itt eltöltöttünk egy kis időt, kalapokat próbálgatva. Lilla biztos hozza van szokva ezen különös fejdíszek látványához, mivel az ő host családja nagy lóverseny fun :-)

Az épület egyik központi folyosóján egy kórus tartott egész napos előadást. Szokatlan látvány lenne egy ilyen otthon, mondjuk itt sem minden nap látok ilyet, de itt kint már nem lepődök meg túlzottan a szokatlanon sem. Egész jó hangulatot keltettek egyébként. Magunk is megálltunk egy kicsit hallgatni őket. Köztünk és a kórus között volt a mozgólépcsőnek kialakított nagy tér, és hallgatás embereket bámultunk. Imádom ezt csinálni, persze bámulni illetlenség, szóval ennek is meg van a maga módszere :-) Ezúttal azt néztük, mennyi de mennyi terhes nő van. Eszméletlenül sokat láttam csupán a mozgólépcsőn közlekedni.

Amikor épp hazaindulni készültünk, szépen el kezdett szakadni az eső. De úgy rendesen, teljes erejével. Szuper. Szóval ácsorogtunk kicsit az automata ajtónál majd mikor kicsit csitult, elindultunk a buszmegállóba, ahol bő 10 perces várakozás után felpattantunk a mi járatunkra és elindultunk haza. A buszút nem volt több 20-25 percnél. Nem tudom hol szűkebbek az utak itt vagy Angliában, de már abszolút nincs klausztrofóbiám a szűk utakon, magas bokrok között.

Estefelé elmentünk pizzázni Evi barátjával, Attilával. És ne a szó szoros értelmébe vegyétek. A barátja pizzafutár, és körbe kocsikáztuk Dublint vele. Nálam ez egy hatalmas plusz pont, mert olyan helyekre mentünk, ahol a mindennapi írek laknak, élnek és olyan hihetetlen sztorikkal gazdagodttam, amelyek megérik a pénzüket. Atinak volt mit mesélnie szó mi szó. Többek között a pizzázás veszélyes oldaláról volt szó, és hogy nem fenékig tejfel munka ez. Nem ecsetelem a részleteket mivel magánügy, de a konzekvenciát levonhatom, Dublin nem biztonságos. A műszak végén kaptunk ingyen pizzát, szóval mindenben van valami jó, igaz?

Munka után úgy döntöttünk, elmegyünk pubozni. Eviék és egyik barátjuk, aki szintén magyar és mi találtunk egy első ránézésre szimpi helyet, ahova be is ültünk. Helyet foglaltunk, levettük a kabátokat, majd a fiúk elmentek rendelni a pulthoz. Csakhogy, útközbe odement hozzájuk az egyik biztonsági őr, aki közölte velük :"We only serve locals" ami annyit tesz, hogy csak helyieket szolgálnak ki, ami alapból marhaság, plusz diszkrimináció lenne, de a lényeg hogy ők helyieknek számítanak, már több, mint egy éve ott élnek, a barátjuk már kb. 3 éve kint van. Aztán ezt közölték is a biztonsági sráccal, aki csak annyit mondott, hogy ez van, nekünk távoznunk kell. Én csak néztem és lehidaltam. Ilyen soha nem fordult elő velem Angliában, de sehol máshol a világon ahol eddig jártam. Nem kezdtünk el se vitázni, se kiosztani őket, szerintem mindannyian ugyan azon a véleményen voltunk. Ez nevetséges. Az incidens után átmentünk a majdnem szembe lévő pubba, ahol egy szó nélkül, szívélyesen kiszolgáltak minket. Egy rövid időre egy észak ír férfi csatlakozott hozzánk, akinek akcentusa hasogatta a fülem, s mivel egy írhez méltóan erősen ittas volt és egy idő után abszolút hülyeségeket beszélt, szépen megfogalmaztuk neki, hogy kívül tágasabb. :-) Pár óra múlva majdnem elmentünk bulizni, de végül a hazaindulás mellett döntöttünk, mivel másnapra beterveztünk egy kis kirándulást.

Vasárnap nehezen ment az ébredés. Olyan 10 körül sikeresen elkészültünk, majd nekivágtunk Dublin környékének. Az idő most sem volt kegyes. Vacak volt, de egy fokkal jobb, mint egy nappal előtte. Legalább hellyel-közzel szélcsendnek örülhettünk :-) Ellátogattunk Írország szeméhez, a Howth-hoz. Howth egy öböl, ahol méretes fókákat lehet etetni, és ahol a sirályok olyan sűrű csoportokba repülnek, hogy az valami fantasztikus. Írország szeme pedig egy kis sziget, ami a partól látható és hajóval megközelíthető. Ezután elmentünk a Malahidehoz, ami egy nagy parkkal körbevett kastély. Guidre nem mentünk el, mert amikor megérkeztünk azelőtt indítottak el egyet és mivel Atinak mennie kellett 4-re dolgozni, úgy döntöttünk nem várunk és megyünk a következő állomásra, ami egy félreeső kis tengerparti szakasz volt. Az idő kritikussá vált, és sétálásra vagy kirándulásra egyáltalán nem volt már alkalmas. Erre számítani lehetett, az ír idő rendkívül szeszélyes. A viszontakságos körülmények ellenére azért tettünk egy sétát a parton. Evi mondta, hogy ez a hely csak napsütésben szép és élvezhető, nekem azért még így is tetszett. A sziklák menték egy falmászó pár gyakorolt. Ez a dolog is felkerült a listámra, szeretném kipróbálni én is. Nem időztünk egy félóránál tovább és már zötyögtünk hazafele. Személy szerint átfagytam teljesen, szóval nem bántam :-) de szerintem egyikünk sem. Ati ledobott meló előtt minket, aztán egy jó kis lányos estében volt részünk. X-faktort néztünk! A magyart és online. Ez volt az első alkalom, hogy műsort néztem az RTL most-on, azóta már hellyel-közzel nyomon követem a magyar médiavilágot. Nagy X-faktor fun vagyok egyébként, bár most neheztelek a zsűrire, hogy igazán tehetségeseket szavaztak ki! Közbe ettünk a konyhába, és elsétált mellettünk a mogorva lakótárs egy még tisztességes sziá-t odalökve hozzánk. Meglepődtem. :-)

A hétfői nap lassan indult, Evelinnek dolgozni kellett, így Atival voltunk szinte egész nap. A program elég érdekes volt, a Guinness sörgyárba mentünk el. Egy tök modern múzeumot kreáltak a gyár egyik részéből. Guidedal vagy anélkül is körbe lehetett járni. Mi magunktól mentünk. Az egyik terembe minden eléd van rakva, amiből a sör készül, és egyes dolgokat még meg is lehetett kóstolni, ami így utólag is kiderült, a sörbe főzve jobb íze van :-) Többe között azt is láttuk, hogyan készítik a hordót. Egy hordóba ágyazott TV-ből néztük meg a dokumentum filmet. :-) Haláli. A túra legvégén a múzeum tetején kötöttünk ki, ahol egy üvegfalú kilátó várt ránk és a belépővel állt sörkóstoló. A sört kikérve azt vettem észre, hogy a hab tetején egy lóhere lenyomat van :-) Írország szimbóluma. Ötletes. Majd az ablak mellett az egyik díványon helyet foglalva szemléltük a fővárost a magasból. Bevallom látványnak elég szegényes Dublin. Szerintem le van pukkanva és nagyon szürke, Lilla még azt is megjegyezte, hogy ennél még Pozsony is jobb :-D

Egy rövid de ütős sztori erejéig visszatérnék a közbiztonság témára. Most három nap alatt talán már a túlzás szintjét üti ez a vélemény alkotás, viszont azt kell, hogy mondja, az ír fővárosban jobb, ha nem járkálsz egyedül, vagy ha mégis, tartasz magadnál valamit önvédelmi célokra, ha a helyzet úgy kívánja. Tehát íme a történet : helyszín egy szimpla bevásárló központ, nagyjából a belváros peremén. Vásárlás után az épület előtt várakoztunk ülve az épület előtti padon, a bevásárló szatyrok körülöttünk a padra és a lábainkhoz helyezve. Attilára vártunk, hogy vegyen fel minket kocsival, addig beszélgetéssel ütöttük el az időt. A társalgást meg-megszakította a hátunk mögül jövő 5-6 tagból álló gyermekbanda ricsaja, akik egyre közelebb és közelebb randalíroztak és "játszottak" tőlünk, majd egyszer az egyik kis srác, aki nem lehetett több 7 évesnél, odajön hozzám és cigit kér. Elküldtem persze, erre egy nagy bepipult fejjel távozott és elkezdtek velünk csipkelődni, majd hirtelen sokan lettek körülöttünk és az egyik kölyök kivett valamit a táskából majd arrébb szaladt, majd a másik a mellettünk lévő kólát leemelte a padról. Egyébként a banda pár tagja cigizett. Evelin nagyon begurult, felállt és odament az egyik kis enyveskezűhöz, majd talán kibuktatta vagy valami hasonló, sajnos annyi minden történt hirtelen, erre a részletre nem emlékszem. De lényeg, hogy egyszer csak ott termett Ati egyik pizzás haverja, aki a kocsival hirtelen fékezve, kiugrott és odatoppant hozzák, a sok kis szarost elijesztve. A rendőrök meg tőlünk kb. 150-200 méterre ott ácsorogtak, a szituációt nem is észlelve. Mondhatom szép. Számomra ez hallatlan, persze ilyenek otthon és mindenhol a világon vannak és nap mint nap megtörténnek, de bevallom naivan Dublinba erre valahogy nem számítottam.

Hétfőn olyan este 8 körül indultunk vissza. Szerencsésen a hazaúton is zökkenőmentesen zajlott minden. Kellemesen elfáradtunk és nagyon de nagyon jól éreztük magunkat. Az egyszer biztos, hogy szaftos történetekkel és jó kis kalandokkal a zsebünkbe mentünk haza.

(Képek a következő bejegyzésben)

Egy hatalmas PS.: valami gond volt az email címemmel. Mint kiderült nem egy emailt nem fogadott az üzenet szolgáltatóm, tehát holnap készítek egy új címet, új email partnerrel és közzéteszem, mivel érdekes módom sokkal alig kaptam emaileket olvasóktól és még kevesebbet rendszeres email partnerektől.

Továbbá elnézést, hogy már megint eddig tartott az újabb bejegyzés, de hitetlenül forgalmas heteket tudhatok a hátam mögött, pislogni se volt időm.

Az előző pár meg nem válaszolt kommentre itt a válasz.

Angliába a nevemet 'szájmon-nak' ejtik, Franciába 'szimon-nak' ejtették, amit én kiváltképp viccesnek találtam.

A CAE viszgát december elején csinálom, ha minden igaz, az igazgató már be is jelentett a viszgaközpontba. Egyenlőre nem készültem még rá így konkrétan feladatokkal, de igyekeztem olvasni sokat, tanulni néhány új frappáns kifejezést is az utóbbi időkben, viszont holnaptól veszem a mindennapi fáradtságot és tanulok rá. Hankától kaptam egy felkészítő könyvet kimondottan CAE-re.

Legyetek jók!

Puszi