Egy kóbor szöszi

Sziasztok!

A mostani bejegyzést Törökországból írom, a nyaralás kellős közepén. A szösszenet nem a vakációmról szól mégsem, hanem mindenről ami jön és megfogalmazódott bennem.

Életem legforgalmasabb nyarát élem. Vakációs hasonlat : szó szerint olyan, mint a turista szezon. Augusztusig nincs megállás. Annyi embert elbúcsúztattam, hogy már fáj, meg sem tudom számolni. Egyáltalán maradt még valaki Angliában?? A "vezteség" pedig mindig rossz, sokuk nagyon hiányzik, sokukat könnyen vettem, de a séma változatlan, az élet megy tovább. Töprengetem vajon még mindig nem vagyok elég érett s talpraesett, hogy nehezen viselem a búcsút és egyszerűen belehuppanok egy oly jól ismert lelki szituációba, de aztán rájöttem, ez csak Én vagyok, és én ilyen vagyok. Igenis vannak, akiknek ez sosem lesz könnyű, akik mindig inkább kicsit negatívan fogják venni a helyzetet, s ez még mindig nem azt jelenti, hogy nem fogadod el a változásokat s nem haladsz előre, csupán csak annyit, hogy ami neked túl sokat jelent, azt nehéz útnak engedni.

Eddig két nyaraláson is megvetettem a lábam, a másodikat még mindig széles mosollyal és egy csinos kis bikini nyommal a mellkasomon élvezem. Fokozva a helyzetet még vár rám kettő. Jövő héten pénteken utazok egy hosszú hétvégére Párizsba, valamint augusztusba egy hétra Swanseaba a host apukám anyukájánál ejtőzünk egy hétig, a tengerparti vityóban... Szóval panaszra itt aztán igazán nincs ok, megy minden mint az álmaimban. Sajnos nem tudok annyit más au pairekről akik nem a közvetlen, hasonlóan "őrült" barátaim, mint amennyit szeretnék, de csak nekem van ilyen eszement au pair életem? Olyanannyira "eldurvultak" a dolgok, hogy már arram sem emlékszem mikor láttam utoljára a sulimat. Másfél hónap annak tudható be, hogy kocsi hiányába nem tudtam mit tenni, de mi lett a többi héttel?? Egyszerűen inkább a pluszmelókat csináltam, plusz a nyári munkaidőm sem túl "kedvező". Ezt azért tettem idéézőjelbe, mivel csak a suli szempontjából, más egyébbel semmi gond. Az angolom standál, nem igazán brillirozom... Múlt nyáron ennél sokkal többet fejlődtem, és ezt nem tudom be annak, hogy az elején mindenki többet fejlődik, mivel keveset tud, s olyan vagy mint a kis gyermek, akinek minden új minden, s tapadra a tudás, mint cipőtalpa a rágó. A tudást mindig lehet fejleszteni, én nagyon vágyom már egy szofisztikálisan gyönyörű angol nyelvtudásra. Ehhez nekem legalább is magolnom kell egy jó néhány szavat, s tovább folytatni olvasás terén, amit azért nem hanyagolok el most sem. Remélem jövő hónaptól erre sort keríthetek végre, mostanába teljesen felborítottam a napirendemet.

Gyerekek : elegem van? - Nem. Hogyhogy? - Egyszerű. Legalább is nekem. Szeretem őket.

Biztos minden au pair eljut arra a pontra, hogy na nekem itt a vége, tovább én ezt nem csinálom! Én is majdnem a falramásztam néha, megesett, hogy kiborultam babysittelés után (egyszer-kétszer közben is), de mindig arra gondolok, hogy egyszer nekem is lesznek gyerekeim, akikkel ugyan így kell majd bánnom, ha nem még ennél is jobban, hiszen őket, mármint a hostokat én nem nevelhetem meg, amikor olyat tesznek, amit én nem engednék meg a saját családomban. Nem kegyetlenül sértő, rossz dolgokra kell itt gondolni, mindössze esetekre, szitukra, amik nálam nem lesznek a lapon! Az én dolgomat az is megkönnyíti, hogy a gyerekek hallgatnak rám, amikor meg nem akkor meggyőzöm őket arról, hogy bizony jobban teszik ha igen :-). Eddigi sztorik alapján, ez nem egy népszerű host gyermek vonás... A másik dolog ami könnyít vagy nehezít (sajnos néha nem tudom eldönteni) a munkámban, hogy a lányoknak már nincs nagy szüksége rám. Már..hm.. nagyon :-). Nekem inkább a baba a melóm. A lányok régen olyan aktívak voltak, főleg Hattie, hogy egy óra alatt leszívták az összes testembe, idegembe rejlő energiámat. Amíg Oli... hm... amíg ő is, de ott vannak azok az áldott jó órák, amikor alszanak :-) reggeli és délutáni szunya, szóval ha épp rávigyázok és pont szunyókálásra kerül rövidesen a sor, megesik, hogy gyakorlatilag 1 órát sittelek(aktívan) s utána a szunya ideje alatt passzív üzemmódba avagy takarékon vagyok... Szóval annak ellenére, hogy így az utóbbi néhány hónap után kijelentem egy baba kemény meló, azért az is sokat számít, hogy ezek az alvós idők lehetőséget adnak a regenerálódásra. A hab a tortán a témával kapcsolatban, hogy Oli jó gyerek, és nagy kaland az au pairje lenni!

Zsófi.

Zsófitól múlt vasárnap elbúcsúztam, legalább is egy időre. Mire én visszatérek, ő már sajnos nem lesz Angliába, hazautazik a hétvégén Magyarországra. Ehhez többet nem is kívánnék hozzáfűzni, mivel mind tudjátok hogy nekem mit jelentett az, hogy itt volt velem több mint egy évig, és azt hogy a barátomnak tudhatom. Ő az egyetlen ember a világon (persze családomat eltekintve), akiről tudom még találkozunk, akiben nem is merek kételkedni, hogy nem! Szóval nagyon várom, hogy újralássalak és ezredjére is köszönök mindent! :-)

Nos nagyjából ennyire futotta. A nyaralás után természetesen azonnali beszámoló következő, halasztásnak helye nincs! Nem leszek többé Pató Pál :-)

Mindenkinek millió puszit és egy 34 fokos ölelést küldök egyenes a töröktől!!!