A második angliai november

Let's put the kettle on.

Brrr... Hideg van. Nem is akármilyen. A hőmérőhiganyszála hirtelen zuhanyt egy nagyot, s most valahol a nulla és az enyhe mínuszok között flangál. Az Egyesült Királyság bizonyos részein már leesett az első hó, sőt mi több, tartósnak ígérkezik. A mi környékünkön egyenlőre nem várható. Hó ide, hó oda, már most zokon esik kimenni a házból. Amikor kinyitom az ajtót, arcul csap a csípős hideg, olyannyira, hogy legszívesebben visszaadnám. Én amolyan még a kisszéket is magamra húznom típus vagyok. Zsófival anno azt vallottuk, már átálltunk az angol "én nem fázok, és amúgy nincs is hideg" üzemmódra. Mára ez tovatűnt. Úgy tűnik idén hibernálok.

~Munkásmentes a ház. Kész a fürdő~

Egy kis csúszással, de elkészült az ensuite. Panaszra semmi ok, egész jól néz ki. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Maga a fürdő mérete nem fenomenális, a lencsémbe is alig tudtam belepréselni, viszont ezúttal okosabban az elrendezés. A legjobban a mega tükör tetszik, majd a mosdó, a zuhanykabin és a padlófűtés. A legutóbbinak köszönhetően a padlónak mindig kellemes a hőfoka, ami még a szándékosan vékonyra tervezett zuhanytálcát is langyos hőmérsékleten tartja.

~Miles apart~

K e d d e n éppen csak beestem az ajtón, suliból jöttem. Testem víztartalma a Góbi-sivatagéval vetekedhetett volna. Ájultam egy pohár vízért. Szaladok a konyhába lehúzni egy korsó vizet. Majd az ablakpárkányon egy nekem címzett boríték kacsingat felém. Bevallom nem igen kapok postát, fejlettebb változata az email legyilkolja ezt a szép régi szokást. Egy képes lap. Hogy mi áll benne az titok. :) Egyenesen az óceán másik oldaláról kaptam a barátomtól. Igazán értékelem az ilyen gesztust. Egy egész napot betöltő mosolyt vésett az arcomba. A hét legszebb pillanata volt.

C s ü t ö r t ö k ö n egész nap talpon voltam. Két plusz munkát is vállaltam napközbe, majd éppen hogy hazaestem 3.30-ra. Elkezdtem az itthoni munkát. 7 körül mindennel végezve átmentem Lisahoz. Tőlünk nem messze, Oddingtonba lakik. Van itt mindenféle : Alsó-, Felső- de lefogadom még Közép- és Szélső- Oddington is. A falut megtaláltam, a házat nem. Félóra masszív bénázás után, kijött a főútra, hogy megtaláljam. Sikerült. Olyan fél11-ig időztem, majd siettem haza, mert Hanka várt skypen. Az egyik egyetemi beadandóján dolgoztunk közösen. A téma egy innovatív találmány, ami kapcsolódik a mobil telefonhoz és utazáshoz. A feladat, mindezt létrehozni egy blogon. Erre kellettem én. A kommunikáció akaratlan hiánya és a sok korrigálni való miatt egészen hajnal 3-ig fennmaradtunk és dolgoztunk. Beteges talán, de annyira élveztem, hogy még az ágyam se csalogatott nyugovóra térni. A másik, hogy a barátommal tudtam közbe kicsit skypeozni. Mivel az 5 órás időeltolódásnak köszönhetően ezt általában csak hetente egyszer, akkor is hétvégén tudjuk megtenni. A lehetőség pedig ellenállhatatlan volt. "Two birds with one stone."

P é n t e k e n délelőtt ismét suli, ahonnan délután időben hazaértem. A host szülők ekkora már Londonba voltak. A nagymama és én voltunk megbízva mindennel. Vacsorára én főztem mindenkinek. Még a nagypapa is átjött. Olyan szánalmasnak találom, hogy még mindig nem bíz meg azzal az Em, hogy valami értelmeset kreáljak. Pedig már úgy kibontakoztatnám a szárnyaimat. Halrudacska és hasábburgonya borsóval... ez volt a menü kérem -.-' A nagypapa egy karakán úriember. Nyílt, hűvös és egyenes. Mellesleg hajómérnök. Engem folyamatosan kérdésekkel bombáz, s minden feleletemre már készen áll egy jó előre legyártott újabb kérdést. Szkeptikus mindennel kapcsolatban, amit mondok és rákérdez az általam elmondottak hátterére. Mindent meg kell indokolni, mese nincs. Attól függetlenül, hogy pár óránál többet nem biztos, hogy szívesen eltöltenék vele, az ilyesfajta szituációk és társalgások az ínyemre vannak (egyenlőre csak egy rövidebb időintervallumra ^^).

7-re befejeztem a munkát, majd pillanatok alatt összeszedtem magam és indultam Witneybe. A többiekkel volt egy pub randim. A tervezett éjfél helyett 1 után indultunk haza. Későn estem ágyba ismét.

S z o m b a t o n én keltem az Olival (Emmáék még mindig Londonba voltak). Hamarabb kelt a szokásosnál, így már 7-kor csak páros lábbal ugyan, de kivetett az ágy. Közbe a nagymama is tett-vett olyan 10-től átvette kicsit tőlem, én időközben a káoszt megpróbáltam rendre teremteni, majd megint én voltam a soros. Időközben Emmáék is hazaértek. Én leadtam a "műszakom" és mentem 1-re a kávézóba. Csak 2 órát maradtam, mivel 4 körül megint én voltam az Olival egészen míg el nem aludt. A köztes időt nem elemezném, elég legyen annyi, hogy időnként lecsekkoltam, hogy helyén van e még a pulzusom ütemszáma. So-so. Mindennek ellenére, még mindig nem tudok betelni a kis huncut mivoltjával. Elkaptam egy pillanatot. Simán elmenne egy jól szituált parti fotónak az Oli 16 éves kamasz a diszkóban imitációjával. :)

Már majdnem beleugrottam a csíkos pizsamámba, mikor eszembe jutott, hogy találkozóm van. Csupán egy helyi pubba ültünk be a két német kollegina Viki és Lisa társaságában. Sikerült elvesztenünk a ragályosan ránk ragadt angol jó modort és felvertük a csendes, vidéki pubot a jókedvünkkel. :)

Megállapodtunk, ez a kép egész jó. Arányosan hülyén nézünk ki rajta.

L&M

Viszonylag korai fekvést terveztem, amiből fél1 lett a végére. Hiába... ha jól mulat az ember. ;)

Másnap kis híján brutálisan kivégeztem az ébresztőmet mikor fél8-kor felrázott álmomból. De túlélte. Kipattantam az ágyból és nekiláttam felocsúdni az elmúlt napokból. A reggeli csésze kávé mindig, de most különösen aranyat ért. Talán nem a koffein ébreszt fel, hanem maga a szokásos metódus. Ahogy beszippantom a kávé aromáját, leadja az agyamnak az infót, hogy reggel van, ideje aktivizálódni. Hamar összekaptam magam, Lisát is sikeresen felébresztettem. 9-re készen voltunk, Ő haza én pedig Londonba igyekeztem. Busszal és egyedül, így mentem le. Felültem az emeletre, a busz legeslegelejébe a panoráma ablakhoz. Lehúztam a cipőmet, felraktam a korlátra lábam és csak bámultam a gondolataimat kifelé az ablakon. Ahogy megérkeztem, beugrottam a legközelebb kávézóba, majd tovább indultam egy Latte társaságában. A dolog apropója : randim volt két régi ismerőssel. Két másik magyar lány, szintén au pairek. A történet komikája, hogy ezer éve ismerjük egymást, mind a hárman vásárosnaményiak vagyunk, de előtte szóba sem elegyedtünk otthon. Valljuk be, Angliának valamiféle közösség kovácsoló ereje lehet! A napot vásárlással az Oxford streeten töltöttük. Karácsony előtt veszélyes zóna! Az játékboltoknál kilométeres sorok tornyosulnak, az üzleteket beszippantja az ember-tenger.

Egy hónap van Karácsonyig. A dekoráció már hetek óta ki van aggatva.

Barbie és Kevin karácsony

és a groteszk Barbie lepte csillár

a csajok

A nap hamar eltelt. Jó volt találkozni. Jól éreztem magam. Köszi csajok!

Másnap kezdtem a hetet. Kötelességeimet ellátva 1 körül végeztem az itthoni teendőkkel. Majd elkezdett remegni a kezem. Kénytelen voltam ledőlni. Ezután a gyomrom kikényszerített az ágyból egyenesen a WC-ig, ahol rosszul lettem, elkezdtem öklendezni és végeredményül kijött a fáradtság egy nem éppen említésre méltó formában. Úgy látszik én is csatlakoztam a "brigádba" - néhány ismerősömmel is megtörtént mindez az elmúlt időkben. Később újra megtörtént, s másnapra jobban voltam.

K e d d e n suliba voltam ismét. El vagyunk rendesen látva kis tanárokkal. Ők az óraadók jelenleg. Élvezem a társaságukat. A második órát egy erősen koros hölgy tartotta. Igen érdekfeszítő témát dobott elénk. A tárgykör : Capital Punishment avagy a halálos ítélet volt. Az osztály két csoportra lett osztva, A. csop. ellene B. csop. mellette. Elsőre a B. csoportba lettem sorolva, de átkérettem magam az A-ba, mert régi ez a téma, ősidők óta piszkálja a csőröm. Ellene akartam lenni. Mindössze néhány percet szándékozott ezzel foglalkozni a tanár, de egy hatalmas vita kerekedett a témából. A B. csoport szónoka nem csupán azért volt mellette, mert ez volt a feladata, de ténylegesen ezt is vallotta és díjazta az ötletet. Legfőbb indoka, hogy jelentős összegeket lehetne megspórolni azon, ha mindazokat, akik amúgy is életfogytiglanra vannak ítélve kivégzik. Az állam rengeteg pénzt fordít rájuk, s ez jobb célokra is mehetne... Értettem a nézőpontját, láttam a logikát. (A srác üzletembernek készül voltaképp.) De hol van a humanizmus? A gyilkosok voltak a toppon, mi legyen velük, miért maradjanak életben mondjuk egy brutális emberölés után?! Nem vagyok ügyvéd, ügyész még csak jogból jó sem, viszont annyit tudok ; mások élete felett mi emberek nem ítélkezhetünk, még akkor sem ha a szóban forgók ezt előzőleg elkövették. Az ilyen emberek vagy pszichésen betegek, vagy a kultúra és környezet tehet róla (pl. terroristák által nevelt gyerekek). Persze vannak gazemberek és alávalók. Viszont ha ugyanazt tesszük velük, mint ők tettek, egy hajszállal nem vagyunk jobbak. És ez semmilyen értelemben nem lehetne példaértékű.

Nem mennék ennél mélyebben a témába, csak érdekesnek találtam.

Mindenkinek nagyon szép hetet kívánok! Öltözzetek melegen!