hulla jó sztori.....

Sziasztok!

Ma este Kingham-ben (10 perc autóval) voltam porontyot felügyelni egy párnak. Egy párnak, akiket személyesen soha nem láttam előtte, és akiknek egy olyan illető ajánlott be, akivel kétszer találkoztam életemmben (10-10 percre). A kapcsolat a "munkaadóim" és a "sponzorom" között is elég egyedi. Ők speciel még telefonon sem beszéltek, csak email-en keresztül. 

A fiatal házaspár 'londoner-ek' , törzs gyökeres londoniak. Kikapcsolódni jöttek vidékre. Egy kis cottage-ban (vidéki házikó) szálltak meg. Sarah, az anyuka emailben küldte el a ház adatait, ami egy állítólag használható postai kódot vonna maga után. GPS-sel mentem, a navigátor képességire szász százalékosan rábízva magam. Kingham-ba el is találtam és egy félpercre naivan azt hittem, hogy az érintettek által megadott pontos címre is. A navigátor szól " you have reached your destination"- így nyugodtan elrakom a kesztyűtartóba a masinát, kiszállok, magam után becsapva az ajtót. Egy klikk a slusszkulcson. Clio lezárva. Az ilyen vidéki kis házak általában rendelkeznek egy sajátos elnevezéssel, mint például : little house, high house, duck cottage. Hasonlót remélve ezután keresgéltem. Ott szimatoltam a cottage után durva 10 percig. Semmi. Az Honour Oak cottage-ra kellett volna rátalálnom, amit a föld elnyelni látszott. Tartja a mondás : "manapság semmi sem elérhetetlen", csak a nő akinek már 10 perce babysittelnem kéne. Hívom, nem válaszol. Időszűkében fogtam magam, komótosan odasétálok egy épp szimpatikus, utamat keresztező cottage-hoz. Nincs idő lacafacázni. Kopogtatok. A bejárati ajtó felső egyharmada kifinomult üveg lap volt, így erőlködés nélkül betekintést nyertem. Noha nem, minta bámultam volna. Egy ott lakó (lány) épp az arcát nyomkodta a folyosón lévő gigantikus tükör előtt, majd a kopogásra reagálva, az akciót félbehagyva ajtót nyit nekem. Én megpróbáltam legjobb tudásomnak megfelelően előadni a tízes skálán 11+ érdemlő kínos szituációt. Közlöm, hogy nem találom a házat, ahol már 12 és fél perce gyermeket felügyelnem kéne. A lány segítőkészen tanakodik, miután közöltem a cottage nevét. Sötétség az arcán. Halvány lila gőze nem volt. Odahívja apucit. Jön a kínos kérdés. "Kiknek szittelsz?" mire én "ez egy kiváló kérdés uram, amire én is szeretném tudni a választ." Bácsi néz, szemöldök felhúzva. Majd kifejtem a már fent említett tényállást. Kapok egy mosolyt. Lazulnak az én, a dialógusban megmerevedett izmaim is. Kicsikarok a feszültségtől haszontalannál vált mimikaizmaimból egyet jó magam is. Kérdezi a postai kódot, amit keresek. Közlöm. Kapok egy hm-öt, majd még annyit hogy a kód ehhez a házhoz tartozik, viszont ennek nem Honour Oak a neve, és a pár sincs itt akit én keresnék. Majd mondják, próbáljam meg az szomszéd házikót. Mielőtt búcsút intenék, kapok a nemzetiségemet lokalizáló kérdést. "Magácska lengyel?" mondom "csak távoli rokon. Magyar vagyok." - amire a bácsi pupillái kitágultak, arcát egy szélesebb mosoly hasítja ketté. "Gyakran dolgozom Budapesten" -mondja. Milyen kicsi a világ. :) Okés, ez mellékes.Idő van, mennem kell cottage-ot keresni. Elköszöntem, és húztam a szomszédba. Kopp-kopp. Ajtót nyit egy 80 és halál közötti öreg néniket. Már tudtam, hogy megint rossz helyen kopogtatok. Leírom a tényeket, a néniket analizálja mi tévő legyek, majd profi szintű leírást kaptam merre is menjek. Legalább tutira tudta merre van az a fránya cím. Oké. Szedem a lábam, eszem a hajam. Késés : 25 perc. Vááá! És tádááá, ; meglett a Honour Oak. A férj ajtót nyit majd beinvitál. Udvariasak mind a ketten. Lerohamoztam őket egy "Sziasztok, én Melinda vagyok Chipping Norton-ból, aki szörnyen sajnálja, hogy ennyit késett"-el. Nevetnek. Mondom, rendben, helyben vagyunk. :) A mama elmagyaráz mindent, megmutatja hogy működik a TV ( -.- ) meg hogy, hol van a jégkrém aztán helósziam, távoznak. Helyet foglalok a kanapén. Kikapcsolom a TV-t. Előveszem a könyvem. Egy óra olvasgatás után felsír a kisbaba. Ja, nem.. felüvölt. Felmegyek, a szoba ajtaja résnyire nyitva hagyva, hogy a fény beszűrődjön. Kiemelem a síró pelenkást a kiságyból, ami majd kipeceredik a karjaim közül. A fejemet szakszerűen elfordítom a fény felől, ne lássa, hogy idegen vagyok, majd elkezdtem simogatni, picit ringatni. Mind hiába. Ugyanúgy zokog, őrjöng. Miután sikeresen kiordította a dobhártyámat a fülemből, látom, hogy a cumisüveg ott ücsörög a kiságy mellett. Gyorsan felkapom és odaadom a babának. Siker. Megitta a maradék tejet, a karjaimban álomba zuhant és visszafektettem a babaágyba. Jeee. 

A szülők 11 helyett már 10-re hazaértek. Így frissen felspanolva úgy döntöttem, gyorsan leírom az említésre méltó történéseket, hogy okoljunk és kacagjunk egy kicsit.

Remélem szép estéje volt mindenkinek!

Puszi,
Melinda